28/05/2026
📚 Ieri ricorreva l’anniversario della morte di (1921–1981), una delle voci più originali e rigorose della poesia ungherese del Novecento.
Segnato dall’esperienza della guerra e della prigionia nei lager tedeschi, Pilinszky ha sviluppato una lingua poetica essenziale, concentrata sul silenzio, sull’attesa e sulla ricerca di senso.
Nel 1947–48 fu borsista della nostra Accademia, trascorrendo a Roma un periodo che contribuì a definire il suo sguardo sobrio e concentrato sull’essenziale.
Le sue prime raccolte — Trapéz és korlát (Trapezio e sbarra, 1946) e Harmadnapon (Il terzo giorno, 1959) — nascono direttamente dalle ferite della guerra.
Nelle raccolte mature — Nagyvárosi ikonok (Icone metropolitane, 1970), Szálkák (Schegge, 1972), Végkifejlet (Scioglimento finale, 1974) — la sua poesia raggiunge una forma austera e incisiva, che lo avvicina per molti aspetti alla modernità europea e al pensiero di Simone Weil.
Autore anche di prose, drammi, oratori e favole (A nap születése / La nascita del sole, 1974), Pilinszky è stato insignito del Premio József Attila e del Premio Kossuth, i due massimi riconoscimenti letterari ungheresi.
Tra le sue pubblicazioni italiane ricordiamo Poesie (La Nuova Agape, 1983, trad. Antonio Molteni).
Oggi lo ricordiamo con la poesia "Quando arrivi" /"Mire megjössz" (1978), nella traduzione di Antonio Molteni.
Quando arrivi
Sono solo e, per quando arriverai,
sarò l’unico vivente
solo piume nel vuoto pollaio,
solo stelle invece del cielo.
Nell’insepolta solitudine,
come su un cumulo di spazzatura invernale,
ruspando tra i rifiuti
cerco di trovare chicco per chicco la mia vita.
Quella sarà la pace perfetta,
Non si sentirà neppure il mio cuore,
da ogni parte si ergono
statiche barriere del silenzio.
È la nuda eternità.
Ed è tua, tua soltanto,
perché da principio preparata per te
questa magnifica semplicità.
Come un monco senza arti,
se ne sta seduto il tempo senza parole.
Il desiderio non ha più né braccia né gambe,
non ha che un tronco ansimante.
Tutto ciò che avevo è perduto e, quando sarai arrivato,
non avrò né casa, né soffice letto,
indisturbati potremo starcene sdraiati
nella pura estasi.
Purché tu non mi derubi! Purché tu non mi rinneghi!
Se sarai debole, per me sarà la fine.
A letto tra cuscini col rumore della strada
per me sarebbe orribile svegliarsi.
📚 Tegnap volt (1921–1981) halálának évfordulója, a 20. századi magyar költészet egyik legmeghatározóbb és legeredetibb alkotójáé.
Költészetét alapvetően formálták a háború és a németországi hadifogság tapasztalatai: verseiben a csend, a hiány, a magány és a megváltás kérdései kapnak hangsúlyt.
1947–48-ban a Római Magyar Akadémia ösztöndíjasa volt, római hónapjai pedig fontos szerepet játszottak költői látásmódjának alakulásában.
Első kötetei — Trapéz és korlát (Trapezio e sbarra, 1946) és Harmadnapon (Il terzo giorno, 1959) — közvetlenül a háborús élményekből táplálkoznak.
Érett korszakának kötetei — Nagyvárosi ikonok (Icone metropolitane, 1970), Szálkák (Schegge, 1972), Végkifejlet (Scioglimento finale, 1974) — egy letisztult, szikár, mégis rendkívül erős költői nyelvet mutatnak, amely egyszerre kötődik a keresztény misztikához és a modern európai gondolkodáshoz.
Pilinszky prózát, drámát, oratóriumot és mesét is írt (A nap születése 1974).
Munkásságát a József Attila‑díjjal és a Kossuth‑díjjal ismerték el, a magyar irodalom két legjelentősebb kitüntetésével.
Ma a "Mire megjössz" (1978) című versével emlékezünk meg róla.
Egyedül vagyok, mire megjössz,
az egyetlen élő leszek,
csak tollpihék az üres ólban,
csak csillagok az ég helyett.
A temetetlen árvaságban,
mint téli szeméttelepen,
a hulladék közt kapirgálva
szemelgetem az életem.
Az lesz a tökéletes béke.
Még szívemet se hallani,
mindenfelől a némaságnak
extatikus torlaszai.
A pőre örökkévalóság.
S a tiéd, egyedűl tiéd,
kezdettől fogva neked készült
e nagyszerű egyszerüség.
Mint tagolatlan kosárember,
csak űl az idő szótalan,
nincs karja-lába már a vágynak,
csupán ziháló törzse van.
Mindenem veszve, mire megjössz,
se házam nincs, se puha ágyam,
zavartalan heverhetünk majd
a puszta elragadtatásban.
Csak meg ne lopj! Csak el ne pártolj!
Ha gyenge vagy, végem van akkor.
Ágyban, párnák közt, uccazajban
iszonyu lenne fölriadnom.
